2016. február 15., hétfő

Madárfarsang a Kemencés Tanyán



A természet is velünk volt a vasárnapi természetvédelmi napon – bár madarat fogni még mindig nincs kedvünk, tekintettel a közelmúltban történt szomorú tanyai eseményre. Nem is repült madár Boldog Gusztáv hálójába, bár ez inkább az erős szélnek volt köszönhető. Az előadás azonban így is szemléletesen érzékeltette: hogyan gyűrűzik a madarakat, mit állapítanak meg a gyűrűzéssel, miért fontosak ezek az adatok, s egyáltalán, milyen és hányfajta madarunk van. Fábián Peti saját maga által készített fotóinak prezentációjával megtoldotta még a hivatásos madarász előadását, de ez már csak délután volt. Addig jót szaladgáltunk a verőfényes napon, megmásztuk a vadlest, jókat ettünk a kemencében sült rétesekből, pogácsákból és lekváros kiflikből. Bent is serény munka folyt: madarak készültek sokféle színben és alakzatban: origami, mozaik, szalvéta-technika változatai. No és, ami a legfontosabb: összekalapáltuk a különböző méretű madárodúkat, amikhez az anyagot Morva Laci bácsi előzetesen méretre vágta. Még így is szükség volt a nagyobb fiúk szakértelmére a szegelés-csavarozás munkálataiban, bár egyik-másik kisebb fiú kezében is egészen jól állt a kalapács, fényesen bizonyítva, hogy nem először van dolguk vele. Most már azon izgulunk, hogy találjanak gazdára a kihelyezett odúk, legyen minél több szárnyas lakója a Kemencés tanyának.










További fényképek a facebook oldalunkon, kéretik ide kattanni...