2012. július 31., kedd

Első tábor a kemencés tanyán

Hajrá Árpik
 Hol volt hol nem volt, aztán 2012 nyarán, július derekán jó nagy maroknyi kis legényke, és leányka, pár tapasztalt vén táboroztató, és két aranyos póni elindultak Kétsopronyból a kemencés tanyára táborozni. A három nap során bizton állíthatom senki sem unatkozott. Lehetett íjászkodni, egy szelíd szarvas, és egy fürge nyúl igyekezte menteni a bőrét, és a szőrét...

Sokan a kemence köré telepedve az alkotás örömét választották. Sorra keltek életre az agyag baglyok, csoda vázák, üvegfestmények, kukorica játékok...

Esténként a kútból frissen húzott tiszta hideg vízzel mosakodás, aztán a sátor óvó kényelmében esti durozsolás, és egy kis alvás...

Voltak még előadások, és koncertek, tábortűz, és jó kedv móka kacagás.....

A kemence avatáshoz :)

Egy durván 6 kg-os malac bőrét gondosan megtisztítjuk, ha kell leperzseljük vagy leforrázzuk. Előkészítés után kívül-belül szárazra töröljük. A gerincét hosszában és keresztben két helyen behasítjuk. A csülköket vágjuk le. A fűszereket zúzzuk össze és keverjük el egy teáskanál zsírral. Ezzel a pasztával belülről kenjük ki a malacot. A bőrére ne jusson, majd legalább 1 órát hideg helyen állni hagyjuk. Egy tepsire fémrácsot helyezünk. A malac hasába megfelelő méretű üveget dugunk, hogy sütés közben a formáját megtartsa. A szájába egy nagyobb burgonyát helyezünk. A rácsra tesszük, füleit és a farkát zsírral megkent alufóliába csomagoljuk, nehogy megégjen. A kemencében 2 és fél, három órát sütjük. Közben a sörbe mártott szalonnával kenegetjük, ha a bőre felhólyagzik a hólyagot tűvel szúrjuk ki. Ha a nyakánál megszúrva a a kicsorduló lé nem véres, elkészült. A sütés utolsó tíz percére a fóliákat vegyük le. Tálalás előtt az üveget és a burgonyát távolítsuk el, a szájába a fél citromot, a szemek helyére a cseresznyét tegyük. Tálaláskor a fejét bárddal csapjuk le, így nem puhul fel a bőr a keletkező gőztől. Tálalhatjuk hidegen is, de újramelegítéssel ne kísérletezzünk, mert a bőr cipőtalpszerűvé válik.
Sültburgonyával és pezsgős káposztával kínáljuk.

Kemence története


A ma ismert kemencéink kialakulása a 15. század második felében kezdődött el. Természetesen már korábban a honfoglalás korában is készítettek kemencéket. Honfoglaló őseink jurtaszerű sátrakban ás földbe mélyített veremházakban laktak, belülről fűthető, földbe nyúló tűzterű kemencéket használtak.
A mai boglya vagy búbos kemence őse a 15.-16. századi bögreszemes kemencék voltak. A búbos kemencék oldalát csempékkel rakták ki, fűtésük kívülről történt.

A sütő, aszaló kemencéket fával fűtötték, a füstölőket, pedig könnyen égő anyagokkal. Szabadon álló kemencét ott építettek, ahol nem volt konyhai sütőkemence. A szabadon álló kemence előnye, hogy nyáron nem melegítette fel a lakást, ha sütöttek-főztek. Télen a belső kemence tett jó szolgálatot, mert a sütéskor keletkezett meleg jól befűtötte a szobát.
A kemencét alját nem süllyesztették a földbe, hanem a talaj szintjére, vagy padkára építették. A tűztér oldala sárból készült, melyet vessző vagy nádvázra tapasztottak majd az egészet kiégették.
A 17.-18. századi külső kemencékről a földbirtokosok építkezési rendelkezései árulkodnak, melyek a kemencék tűzbiztos tetővel történő ellátását szorgalmazták. A 19. században is sütőhelyként használták a külső kemencéket.
A 20. század a külső kemencék fénykora, a szobai kemencék visszaszorulásának kora. Füstölésre, kenyérsütésre a külső kemencéket használták.
Sok falu határában közös használatú kemencéket építettek. Ezeket a kemenceegyütteseket tavasszal újították fel, meghatározott rend szerint sütötték benne a kenyeret.