2023. május 18., csütörtök

„Bodza napok a Kemencés Tanyán” - beszámoló2

 A Kemencés Tanyán jártam ❤️

A „Kultúrpajta és Tündérkert” Kárpát-medencei hálózat részeként rendezte meg a Bodza-napokat a PONT MI Közhasznú Egyesület a kétsopronyi Kemencés Tanyán. Fellépett a rendezvényen Vozár M. Krisztián békéscsabai zongoraművész is, akinek édesapja, Vozár Márton gasztronómus a kétsopronyi tanyavilágban született, és nőtt fel. Szlávik Krisztina programgazda, az egyesület alelnöke kiemelte, Vozár M. Krisztián a zene szeretete mellett a tanyavilág fennmaradása iránt is elkötelezett.

– Fontosnak tartja, hogy a magas kultúra a végekre, a tanyákra is eljusson, szándékában áll Békés vármegye tanyai népessége számára közel hozni a klasszikus zenét, a zongoramuzsikát – hangsúlyozta Szlávik Krisztina. – Repertoárját ugyanakkor úgy válogatja meg, hogy az mindenki számára fogyasztható és kellemes legyen. A nemes gondolat mindazon túl, hogy a külterületek lakosságának a hangversenytermektől való távolság, valamint a véget nem érő kétkezi munka miatt nehezebb eljutnia egy-egy koncertre, azért is figyelemre méltó, mert sok tehetséges művészünk, írónk, nagy gondolkodónk származott vidékről, faluról, tanyáról.

Vozár M. Krisztián a Kemencés Tanya górészínpadán elvarázsolta hallgatóit zongorajátékával, a tavaszi madárdallal versenyezve. A szakmai műhelyekben pedig két napon át a gazdag programban szó esett az erdeinkben, akácosainkban, falusi házak, tanyák körül, régi, romos helyeken élő igénytelen, nem eléggé megbecsült őshonos növényünk, a fekete bodza sokféle hasznosításáról. 

– A népi gyógyászatban már az ókortól kezdve a bodza volt a szegény ember patikája – ecsetelte Szlávik Krisztina. – Nemcsak betegségek idején, hanem a mindennapi életben, a táplálkozásba  is felhasználható ez a félig vadon élő, rendkívül értékes gyógynövény. Virága, termése a régi időktől kezdve kedvelt csemege, szörp, tea, lekvár, tinktúra készülhet belőle.

A Kemencés Tanyára a partiumi Hegyközszentmiklósról érkezett Tolvaj Ella gyógynövényszakértő. Ő vezette be a résztvevőket a bodza felhasználásának sokféle, régi fortélyába, természetes életmód- és egészségmegőrző praktikákat is megosztott hallgatóságával. Jól illeszkedett a Bodza-napok programjába a bútorfestő műhely. Földi László békéscsabai mester vezetésével a virágfestészetbe nyerhetett bepillantást, aki benevezett a műhelymunkába. A Kemencés Tanya Kultúrpajta programsorozatában még két alkalommal nyílik majd lehetőségük a népi bútorfestésből eredeztetett virágfestést kipróbálniuk az érdeklődőknek. Elhangzott a rendezvényen, hogy a tanyák népe a múltban mesékkel, vidám, tréfás történetekkel múlatta az időt napi munkája végeztével vagy a hosszú téli estéken. Ennek hangulatát idézte meg Soós Emőke békéscsabai bábszínész és mesemondó. Ahogy Szlávik Krisztina fogalmazott: „Test és lélek regenerálódott, felvidult a tanyasi hétvégén, aki nem hiszi, járjon utána!” 

Forrás: BEOL
https://www.beol.hu/helyi-kultura/2023/05/zongoramuzsika-is-szolt-a-bekes-varmegyei-tanyakert-ketsopronyban



Nincsenek megjegyzések: