Fiatalok a faluért

November 24-én a főleg fiatalokból álló helyi vendégek érkezése előtt már órákkal nagy sürgés-forgás helyszíne volt a Kétsoprony határában található Kemencés Tanya. Hagyományos eszközökkel, kemencében sütötték a kenyérlángost, szilvalekváros papucsot, diós fánkot. Oka volt rá a szervezőknek, mivel sok fiatalt hívtak, akikről tudvalevő, hogy feneketlen a gyomruk…

A lényeg azonban csak délután négykor kezdődött. A közösségi térré átalakított lóistálló igazán inspiráló helyszínnek bizonyult annak a huszonegy meghívottnak, akik folyamatosan érkeztek. Ki busszal, közvetlenül az iskolából, ki két keréken, míg a kényelmesebbeket a szervező egyesület kiszállította a helyszínre.

A műhelybeszélgetést ezen a helyszínen is World cafe formában bonyolították le a szervezők. A módszert előszeretettel használják szervezetfejlesztők, közösségfejlesztők, akik aktív részvételt, kreatív gondolkodást, tartalmas párbeszédet szeretnének kikerekíteni egy összejövetel során.

Miről lehet beszélni egy folyamatosan fogyó alföldi kis település fiataljaival? Kétsoprony Dél-Békésben található, 1330 fő lélekszámú falu. A fiatalok elvándorlása itt is jellemző. Nem elegendő a vidék népességmegtartó ereje.

-          Van-e más alternatíva, vagy tényleg az egyedül üdvözítő megoldás, ha máshol keressük boldogulásunkat? – Ezt célozta meg az első kérdés: „Mitől válik egy falu vonzó lakhellyé egy fiatal számára?” (Mire van szükség ahhoz, hogy egy fiatal a jövőjét a faluban /esetleg tanyán/ képzelje el?)
A válaszok széles skálája is jelzi, hogy a célcsoport kiválasztásánál a szervezők a minél változatosabb korosztályok és rétegek elérésére törekedtek. Vagyis a tizenöt évestől a huszonhétig, a szakmunkás tanulótól az egyetemistáig igyekeztek minél többeket megszólítani. Nem kis merészség kellett ehhez, meg némi emberismeret, ami jelen esetben jól sült el.

A válaszok is tükrözték a sokféleséget: a tánc-, fitness-, jógakluboktól, a még több hétvégi kulturális program-kínálattól a komolyabb infrastruktúrán keresztül a nagyobb helyi választékig, a falusi szálláshelyekig érkeztek javaslatok, melyek felkerültek az „asztalterítők”-re.
Az összesítéskor már jóval oldottabb volt a vendégek hangulata. Elmondták azt is, hogy a tanyasi életet előnyösebb oldaláról kellene bemutatni a fiataloknak, hogy kapjanak kedvet a gazdálkodáshoz, mert ennek az életformának számos előnye van. Kiderült, ezt éppen egy tanyasi lakhelyű fiatal indítványozta, aki szereti a lakhelyét, és azt szeretné, hogy minél többen válasszák ezt az életformát! Emellett azért azt is fontosnak tartották ennél a kérdésnél a meghívottak, hogy több olyan falusi programot kellene szervezni, ahova más településekről is ide látogatnak, így több új arc lenne, több lehetőség másokat is megismerni, nem csak mindig a saját, jól ismert körökben forogni. Ez is új szempont: érzékelik a helyi fiatalok, hogy a belterjesség nem egészséges egy idő után. Holott számtalan előnye is van annak, ha mindenki ismeri egymást – de ez már másik asztalnál született válaszok között szerepelt:

-          „Mik az előnyei (értékei) a falunak”? Tehát ami már most is megvan, csak észre kell venni, számba kell venni… Értéknek vették a meghívottak a személyes kapcsolatokból eredő segítőkészséget, mely valóban működik a faluközösségben. A pozitívumok között felsorolták az erkölcsösséget, a tartózkodást (!), a biztonságot, a természet-közelséget – ami jelenti azt is, hogy kertet lehet művelni, állatot lehet tartani - , a hagyományok jelenlétét a község kulturális életében. S ez már a saját településről szólt, nemcsak általában a falusi létről: tisztaság, rendezettség, a városinál nyugodtabb életstílus, a vallási közösség megtartó ereje. Mind-mind őrzendő, átörökítendő hatalmas érték!

-          „Mi az oka annak, hogy sok fiatal unatkozik vagy magányos? Hogyan lehet ezen segíteni?” – ez volt a harmadik asztal kérdése. Jól jött, hogy nem muszáj egy ilyen kérdésnél túl személyes reflexiókat adni, de azért a válaszokba mindenki beletette saját magát. Felmerült az iskolai bullying, mint a magányosság „karrierének” egyik indító momentuma. Valamint természetesen a „kütyük”, amelyek elvonják a figyelmet, az energiát a személyes kapcsolatok építésétől. Itt került legmarkánsabban felszínre az az igény, hogy jó lenne, ha lenne egy nyitott tér a településen, amelyet a fiatalok korlátlan időben használhatnának, és amely eszközökkel is rendelkezne, mint pl. játékok, sporteszközök. Azt a felvetést, hogy „és ugye ne szóljanak bele a felnőttek, hogy ti ott mit csináltok” – maguk a fiatalok vetették el. Határozottan kinyilvánították, hogy igenis szükség van valamilyen keretre, akár szervezett program, akárcsak felnőtt – nem túl direkt – jelenléte formájában.

-          Végül az utolsó asztalnál mutatkozott meg leginkább, hogy még nincs itt az ideje a személyes megnyilvánulásoknak: „Egyénileg hogyan lehet hozzájárulni ahhoz, hogy egy településen jó

közösségi élet legyen?” Itt a válaszok azokat a készségeket, képességeket sorolták fel, amik a közösségépítést szolgálhatják, a válaszadók kiléte – egyelőre – rejtve maradt. Jó ez így, a közösség építése lassú folyamat, erre éreztek rá a résztvevők nagy biztonsággal. Azt azonban elmondták, hogy jó, ha vannak példaképek, minták, nemcsak egy, hanem több is, akiknek az értékeit a közösség beépítheti, követheti.

Jó, hogy felnőttek is voltak a műhelybeszélgetésen. Ifjúság-barát pedagógus, civil szereplő, háromgyerekes vállalkozó-családapa. Mindig kell a „nehezék, hogy a hajó ne boruljon fel”. Az álmodozás, a „mi lenne, ha…” szárnyalásának leszállópályát is kell biztosítani. A felnőttek vitték ezt a szerepet földönjáró, reális válaszaikkal.

Folytatás következik tavasszal, addig pedig – remélhetőleg - beindul egy helyi ifjúsági klub, ahol már realizálódhatnak az est folyamán megfogalmazott igények.