2017. október 25., szerda

„Lekvárium” Közösségi képzés


Mára hagyománnyá vált az év legforróbb hónapjában, júliusban megrendezett kemenceépítő tábor a kétsopronyi Kemencés Tanyán, mely a „Duruzsoló” nevet viseli. Ezalatt az alföldi tanyavilágban honos népi tűzhelyek építése és használata értendő – meséli Békési István, a kemenceépítő táborok szakmai programjának oktatója. Tavaly búboskemencét, aszalóházat építettek, idén pedig egy hagyományos fatüzelésű, szabadtéri, két üstnyi lekvárfőző katlan kialakítása volt a terv, melynek anyag-, és képzési díj költségeihez a Budapest Bank Békéscsabáért program őszi pályázatán nyert támogatást az egyesület.Az egyehetes tábor azonban nemcsak a tűzhely építéséről szólt. A tábori estéket kulturális programok tették színessé, mint pl. a Tanyafórum, ahol a tanyák múltjáról, lehetséges jövőjéről beszélgettek a résztvevők, akik ízelítőt kaphattak a hagyományos, kemencében sült kenyérlángosból is, vagy a kézműves műhelyek, melyeknek anyagai - a fa, a szalma és az agyag – mind-mind megtalálható egy alföldi tanya környezetében.A táborozók esti naplementében, lovas kocsin bejártak egy Békéscsaba környéki – még élő – tanyás dűlőt, meglátogattak egy állattartó tanyai gazdaságot és nem maradhatott el a kemencés ételek sütése-főzése sem, amiben a kemenceépítők hozzátartozói is aktívan részt vettek.
A nyár végi – őszi - időszakban aszaló-és lekvárfőző „kurzusokat” is tervez az egyesület. Tapasztalatuk szerint a közösségi aszalókemence használata közösséget is teremt és egyben a fenntarthatósághoz is hozzájárul. A felépült „lekvárium” pedig a ráépülő programokkal egyfajta turista-attrakciót jelenthet, mivel a természetes táplálkozás előállításának tudománya iránt egyre nagyobb a kereslet.

Sziget-kék Mesetábor a Kemencés Tanyán Szabó Magda születésének 100-ik évfordulója alkalmából


A kilencéves Valentin a mamájával utazik, amikor egy kutya átszalad előttük az úton, és a mama elrántja a kormányt, hogy el ne üsse az állatot. A kutya megússza, ám a mamát súlyos sérülésekkel kórházba szállítják. Valentin életét és a családi vállalkozást innentől egy szívtelen nagynéni kormányozza. Mi lesz a lovakkal, akiket halálra dolgoztatnak, mi lesz Valentinnal, mi lesz a mamával? A titkos szigeten kísérletező állatoknak sikerül-e megtalálni a halálos sérülések gyógyszerét, ami csak akkor hat, ha a semmivel össze nem téveszthető kék – sziget-kék – színt elnyeri?

Az állatok voltak a főszereplők a Békéscsabai Családsegítő egyhetes táborában, ahol 22 gyermek indult felfedező útra a mesék birodalmába. Szabó Magda születésének 100-ik évfordulója alkalmából a hét vezérfonala a címszereplő meseregény volt, amelyből ízelítőt kaphattak az általános iskolás résztvevők. A téma magában rejti az állatok, a természet védelmét. A felfedező út során kipróbálhatták a lovaglást és a lovaskocsizást a Remonda lovastanyán, eljutottak a Körös Klub Természetvédő Egyesület Pósteleki kutatóközpontjába, ahol őshonos növényekkel és ragadozó madarakkal ismerkedtek. Nem utolsósorban az olvasás megszerettetésének titkos, ám annál fontosabb céljához is közelebb jutottak a szervezők.

A mesék az önmagunkkal való találkozásra, mélyebb emberismeretre is elvezetnek bennünket. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak köszönhetően egy hétig sokszínű, vidám és komoly, mozgalmas és változatos műhelyek részesei lehettek a kétsopronyi gyermekek. A szalmabála-vár építésétől a dinnye-evő versenyen keresztül a kézműves technikák kipróbálásáig bőven válogathattak a programokban. Péntek délután saját összeállításban mesejelenetet adtak elő, a közönséget kemencében sült hagyományos kelt tésztákkal vendégelték meg. A friss, tanyasi levegő, az eresz alján költő fecskepár, az esti tábortűz és az éjszakai vihar a természettel barátságban élő ember életérzését adta vissza gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Aki nem hiszi, járjon utána!

2017. augusztus 15., kedd

Zenei tábor a Kemencés Tanyán




Közösségek hete a Kemencés Tanyán


„Hamu alatt izzik a parázs”

A fenti mondat akár mottója is lehetne a Közösségek hetéhez kapcsolódó rendezvénynek a kétsopronyi Kemencés Tanyán. Május 13-án a mintegy ötven főnyi érdeklődő izgalmas és előremutató kerekasztal beszélgetés aktív résztvevője lehetett a közösségi térré átalakított lóistállóban. Miközben a kemencék ontották a hagyományos módon elkészített réteseket, túrós lepényeket és lekváros kifliket, a beszélgetők arra keresték a választ, „mit tud adni ma a tanya a helyi közösségnek”. És persze, mit tud adni az egyénnek. Lehetséges-e a tanyasi gazdálkodásra, mint a leszakadó vidéki térségek egyik mentsvárára tekinteni?
A kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei a tanyavilágot kutatók, ismerők, szeretők és napi szinten megélők legkülönbözőbb társadalmi csoportjait képviselték. Kakuk Csaba - tanya-kutató, Kovács János - Bélmegyer polgármestere, Kukláné Fábián Aranka - a csorvási Eszter Tanya házigazdája és programszervezője, Szenti Tibor író, etnográfus - aki életművében a Hódmezővásárhelyi tanyavilág néprajzi, társadalomlélektani és történeti emlékeit rögzítette –, Bényei Gábor - a Diós tanya gazdája, Papp Krisztina – tanyás gazdálkodó, Pócsi Gabriella – geográfus, a kerekasztal beszélgetés moderátora, Szlávik Krisztina - a Kemencés Tanyát működtető PONT MI Közhasznú Egyesület elnöke.

Miért fontos ma erről beszélni? Hiszen tudjuk, a  hunyorgó mécsvilág, a munkában meggörnyedt hátak, a tikkasztó nap, veríték, robot hajnaltól vakulásig - már mind-mind egy régen letűnt korszak jelzői, amiket a mai civilizált, modern élet vívmányait hajszoló ember olykor hamis romantikával színez át. A kor, a fejlődés ítéletet mondott egy elavult életformára,  s a fiatalok már nem kívánják vissza az ősök földjét. . Mit keresünk hát mégis a múltban, a földes padlójú, régi tanyák omladékain?

A beszélgetésen elhangzott, azt a régi életformát visszahozni már nem lehet, de nem is lenne jó. Ma már igen ritkán, elvétve fordul csak elő a teljes önfenntartás. Hiszen használjuk a számítógépet, autóval járunk, villannyal világítunk.
Az előadók közül többen megfogalmazták, a tanyának ma akkor van jövője, ha alkalmazkodik, megőriz, de úgy, hogy magába fogad bizonyos határig a mából, a jelenből. Így lesz újra teljessé az a világ, a tanyavilág, amit ma is keresünk és visszavágyunk. A tanyai életforma – ha mégoly nehéz és fáradságos vesződés is olykor – az élet komplexitását, az „elveszett paradicsomot” hozza vissza számunkra. Azt a teljességet, amelyben a földtől az asztalig kísérjük a táplálék útját, s ahol a természettel barátságban élő ember újra magára találhat.


Húsvéti sokadalom a Kemencés Tanyán


2016. december 23., péntek

Ady Endre:

A téli Magyarország

Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajjon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.


"Téli esték a kemence mellett" Karácsonyi játszóház, sütőház, zeneház és meseház a Kemencés Tanyán


Az eperfa lombja fehér csipkébe öltözött, így várta a karácsonyt. A hóharmatos ágak közül hívogatóan néztek az útra a tanya ablakszemei. A kemencék ontották a meleget, és az illatos kalácsot, rétest, gyümölcskenyeret. A gyerekek kipirult arccal viharzottak be az istállóházba, egymás szavába vágva mesélték, kinek sikerült végül elfoglalnia a szalmabálából épített várat. Gerlai Ica mama és Korcsok Jani bácsi műhelyeiben sok apró karácsonyi díszt, ajándékot és gyermekjátékot kalapáltak-festettek-faragtak a szorgos kezek. Volt, aki még a fülét-orrát is befestette, hogy még több színben pompázzon karácsony tiszteletére. Ajándék nélkül senki nem ment haza: a United Way „Könyvforgató” pályázatán nyert könyvek mindegyike gazdára lelt. Lehet olvasgatni, könyvet csereberélni a téli szünetben. Az estét Tóth Győri Virág és - erre az alkalomra összeállt - népi zenekara hangulatos karácsonyi muzsikája zárta, a résztvevő mintegy hatvanegynéhány főnyi közönség nagy gyönyörűségére.

2016. december 2., péntek

Téli esték a kemence mellett - a Kemencés Tanya karácsonyi programja


Reformáció a végeken



A „Reformáció a végeken” egy kétnapos rendezvény volt, amely a végeken, azaz a Kemencés Tanyán valósult meg. Egy pályázati kiírás alapján született az ötlet, amit már csak meg kellett nyerni, megvalósítani, jól érezni magunkat meg azután elszámolni az egészet. Ez így nem valami romantikus.
Pedig ez jó hangulatú két nap volt. Mintegy hatvanan vettek részt, és első ízben lett komolyan kihasználva az átalakított istálló, ahol a nagyobb előadások voltak. Meg az étkezések is, hiszen ide fért be a legtöbb ember. Egész országot felölelő, sőt nemzetközi volt a csapat, hisz eljöttek dán vendégeink (a Y”s Men kapcsán), távolabbról is számosan, más civil szervezetek is képviseltették magukat, no meg a törzsgárda és nem kevés alkalmi érdeklődő. Erősen vegyes korosztály, ami kihívás is, de mivel van tér, zene és program, no meg enni való, így a hangulatra nem lehetett panasz.
A szombat estét Lázár Attila személyes hangvételű koncertje zárta, a vasárnapi Istentisztelen az Animato Énekegyüttes szolgáltatta a liturgia zenei betéteit. Kondor Péter a megbocsátásról beszélt, ill. arról, hogy nem lehetünk kicsinyesek mások adósságainak elengedése tekintetében, amikor nekünk kimondhatatlanul nagy tartozást engedett el a Gazdánk.
Kiss Emil szombati előadásában Luther, Kálvin, Zwingli munkásságáról beszélt, akik a reformáció legjelentősebb munkásai voltak. Végig vezette az egyház európai történelmén Isten gondoskodásának jeleit arról, hogy tévútra jutott, megfáradt egyháza újból erőre kapjon, és arról, ahogyan eszközeit felkészíti, erősíti, („nem hallgathattak”).
A XV-XVI. század Európáján végigzúduló történelem (reneszánsz, humanizmus, felfedezések, nemzeti tudatra ébredés, stb.) ennek eszköze lett, és végül, mint reformáció bújt ki az idő méhéből, mint a legszínesebb mozgalom.
Vasárnap a magyarországi reformáció ismertetésére került sor. A három részre szakadt ország jó talaja lett az „új hit”-nek. A török hódoltsági terület, az Erdélyi Fejedelemség és a Habsburg uralom alatt lévő országrész gazdasági összefüggése részben megmaradt, ez elősegítette a reformált hit terjedését. Ebben különös szín a habánok (anabaptisták egyik ága) jelenléte.
Sokat lehetne sorolni a segítő kezeket,  hisz gyertyakészítés, kazettás mennyezet-motívum festés, varrás is lehetséges volt, no meg a konyha is számos embernek adott munkát, de a szervezés,szállítás, előkészítés, utómunkák… Mindenesetre sokan dolgoztunk együtt.
És megvalósult, hogy kicsit megelevenedett a múlt. A szavak, zenék, gondolatok által, az egymásra figyelésen keresztül. Mert nem a 21. század volt ez, nem volt kapkodás, feszültség, de mégis voltak teendők és feladatok. Talán kívülállók sem voltak, hisz mi csináltuk magunknak, és aki eljött az máris „mi” lett.
Úgy tűnik érdemes volt bevállalni, együtt magunknak végigcsinálni és így gazdagabbak lehettünk. A pályázat talán csak ürügy volt...
https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/images/cleardot.gif

2016. november 30., szerda

Őszi kemence avató program: aszalás, kenyérsütés, savanyítás, töksütés és terménybábúk




A nyár hátralévő heteiben a kemence további hasznosítási lehetőségeinek bemutatását célzó aszaló-, és savanyító programokat tartottunk, amelyen az aszalás, mint a legősibb és legtermészetesebb gyümölcstartósítási technika – melynek előállítása ezen a módon a lehető leg-energiatakarékosabb és legegészségesebb  -  szemléletét és gyakorlatát tanulmányoztuk. Arra is kitérünk, hogy mire lehet még használni az aszalóházat/kemencét (pl. gyógy-, és fűszernövények, bogyók – pl. csipkebogyó, stb. szárítása.)
A szept. 23-án tartott „Őszi kemenceavató” programunkon 29 fő vett részt. Ekkor avattuk fel igazából az aszalót is, mert ekkorra száradt ki annyira, hogy megfelelő hőmérsékletet lehetett benne elérni a tűzrakással. Almát, szilvát és pritamin paprikát aszaltunk. Ezeket jórészt a közösség hozta össze, ill. az aszalás a közösséget is összehozta
A savanyító-részleg pedig hagyományos technikákkal készített savanyúságot, amit a kenyérsütés után maradt hő felhasználásával dunsztoltunk ki. Így semmi nem veszett kárba, minden energia hasznosítva lett. A közösen készített savanyúságot részben elvihették a résztvevők, részben pedig a Kemencés tanya egyéb közösségi programjaira tartalékoltuk.
A gyerekekről sem feledkeztünk el: természetes anyagok műhelyét kínáltuk számukra. Zöldségekből, termésekből és falevelekből készültek állatfigurák, bábok. A természetben található ezerféle apróság megfigyelése arra is jó volt, hogy a gyermekeket rávezesse: mindent lehet hasznosítani, mindenből lehet játékot is készíteni.