Fiatalok a faluért

November 24-én a főleg fiatalokból álló helyi vendégek érkezése előtt már órákkal nagy sürgés-forgás helyszíne volt a Kétsoprony határában található Kemencés Tanya. Hagyományos eszközökkel, kemencében sütötték a kenyérlángost, szilvalekváros papucsot, diós fánkot. Oka volt rá a szervezőknek, mivel sok fiatalt hívtak, akikről tudvalevő, hogy feneketlen a gyomruk…

A lényeg azonban csak délután négykor kezdődött. A közösségi térré átalakított lóistálló igazán inspiráló helyszínnek bizonyult annak a huszonegy meghívottnak, akik folyamatosan érkeztek. Ki busszal, közvetlenül az iskolából, ki két keréken, míg a kényelmesebbeket a szervező egyesület kiszállította a helyszínre.

A műhelybeszélgetést ezen a helyszínen is World cafe formában bonyolították le a szervezők. A módszert előszeretettel használják szervezetfejlesztők, közösségfejlesztők, akik aktív részvételt, kreatív gondolkodást, tartalmas párbeszédet szeretnének kikerekíteni egy összejövetel során.

Miről lehet beszélni egy folyamatosan fogyó alföldi kis település fiataljaival? Kétsoprony Dél-Békésben található, 1330 fő lélekszámú falu. A fiatalok elvándorlása itt is jellemző. Nem elegendő a vidék népességmegtartó ereje.

-          Van-e más alternatíva, vagy tényleg az egyedül üdvözítő megoldás, ha máshol keressük boldogulásunkat? – Ezt célozta meg az első kérdés: „Mitől válik egy falu vonzó lakhellyé egy fiatal számára?” (Mire van szükség ahhoz, hogy egy fiatal a jövőjét a faluban /esetleg tanyán/ képzelje el?)
A válaszok széles skálája is jelzi, hogy a célcsoport kiválasztásánál a szervezők a minél változatosabb korosztályok és rétegek elérésére törekedtek. Vagyis a tizenöt évestől a huszonhétig, a szakmunkás tanulótól az egyetemistáig igyekeztek minél többeket megszólítani. Nem kis merészség kellett ehhez, meg némi emberismeret, ami jelen esetben jól sült el.

A válaszok is tükrözték a sokféleséget: a tánc-, fitness-, jógakluboktól, a még több hétvégi kulturális program-kínálattól a komolyabb infrastruktúrán keresztül a nagyobb helyi választékig, a falusi szálláshelyekig érkeztek javaslatok, melyek felkerültek az „asztalterítők”-re.
Az összesítéskor már jóval oldottabb volt a vendégek hangulata. Elmondták azt is, hogy a tanyasi életet előnyösebb oldaláról kellene bemutatni a fiataloknak, hogy kapjanak kedvet a gazdálkodáshoz, mert ennek az életformának számos előnye van. Kiderült, ezt éppen egy tanyasi lakhelyű fiatal indítványozta, aki szereti a lakhelyét, és azt szeretné, hogy minél többen válasszák ezt az életformát! Emellett azért azt is fontosnak tartották ennél a kérdésnél a meghívottak, hogy több olyan falusi programot kellene szervezni, ahova más településekről is ide látogatnak, így több új arc lenne, több lehetőség másokat is megismerni, nem csak mindig a saját, jól ismert körökben forogni. Ez is új szempont: érzékelik a helyi fiatalok, hogy a belterjesség nem egészséges egy idő után. Holott számtalan előnye is van annak, ha mindenki ismeri egymást – de ez már másik asztalnál született válaszok között szerepelt:

-          „Mik az előnyei (értékei) a falunak”? Tehát ami már most is megvan, csak észre kell venni, számba kell venni… Értéknek vették a meghívottak a személyes kapcsolatokból eredő segítőkészséget, mely valóban működik a faluközösségben. A pozitívumok között felsorolták az erkölcsösséget, a tartózkodást (!), a biztonságot, a természet-közelséget – ami jelenti azt is, hogy kertet lehet művelni, állatot lehet tartani - , a hagyományok jelenlétét a község kulturális életében. S ez már a saját településről szólt, nemcsak általában a falusi létről: tisztaság, rendezettség, a városinál nyugodtabb életstílus, a vallási közösség megtartó ereje. Mind-mind őrzendő, átörökítendő hatalmas érték!

-          „Mi az oka annak, hogy sok fiatal unatkozik vagy magányos? Hogyan lehet ezen segíteni?” – ez volt a harmadik asztal kérdése. Jól jött, hogy nem muszáj egy ilyen kérdésnél túl személyes reflexiókat adni, de azért a válaszokba mindenki beletette saját magát. Felmerült az iskolai bullying, mint a magányosság „karrierének” egyik indító momentuma. Valamint természetesen a „kütyük”, amelyek elvonják a figyelmet, az energiát a személyes kapcsolatok építésétől. Itt került legmarkánsabban felszínre az az igény, hogy jó lenne, ha lenne egy nyitott tér a településen, amelyet a fiatalok korlátlan időben használhatnának, és amely eszközökkel is rendelkezne, mint pl. játékok, sporteszközök. Azt a felvetést, hogy „és ugye ne szóljanak bele a felnőttek, hogy ti ott mit csináltok” – maguk a fiatalok vetették el. Határozottan kinyilvánították, hogy igenis szükség van valamilyen keretre, akár szervezett program, akárcsak felnőtt – nem túl direkt – jelenléte formájában.

-          Végül az utolsó asztalnál mutatkozott meg leginkább, hogy még nincs itt az ideje a személyes megnyilvánulásoknak: „Egyénileg hogyan lehet hozzájárulni ahhoz, hogy egy településen jó

közösségi élet legyen?” Itt a válaszok azokat a készségeket, képességeket sorolták fel, amik a közösségépítést szolgálhatják, a válaszadók kiléte – egyelőre – rejtve maradt. Jó ez így, a közösség építése lassú folyamat, erre éreztek rá a résztvevők nagy biztonsággal. Azt azonban elmondták, hogy jó, ha vannak példaképek, minták, nemcsak egy, hanem több is, akiknek az értékeit a közösség beépítheti, követheti.

Jó, hogy felnőttek is voltak a műhelybeszélgetésen. Ifjúság-barát pedagógus, civil szereplő, háromgyerekes vállalkozó-családapa. Mindig kell a „nehezék, hogy a hajó ne boruljon fel”. Az álmodozás, a „mi lenne, ha…” szárnyalásának leszállópályát is kell biztosítani. A felnőttek vitték ezt a szerepet földönjáró, reális válaszaikkal.

Folytatás következik tavasszal, addig pedig – remélhetőleg - beindul egy helyi ifjúsági klub, ahol már realizálódhatnak az est folyamán megfogalmazott igények.

Fiatalok a faluért - műhelybeszélgetés

„Lekvárium” Közösségi képzés

Mára hagyománnyá vált az év legforróbb hónapjában, júliusban megrendezett kemenceépítő tábor a kétsopronyi Kemencés Tanyán, mely a „Duruzsoló” nevet viseli. Ezalatt az alföldi tanyavilágban honos népi tűzhelyek építése és használata értendő – meséli Békési István, a kemenceépítő táborok szakmai programjának oktatója. Tavaly búboskemencét, aszalóházat építettek, idén pedig egy hagyományos fatüzelésű, szabadtéri, két üstnyi lekvárfőző katlan kialakítása volt a terv, melynek anyag-, és képzési díj költségeihez a Budapest Bank Békéscsabáért program őszi pályázatán nyert támogatást az egyesület.Az egyehetes tábor azonban nemcsak a tűzhely építéséről szólt. A tábori estéket kulturális programok tették színessé, mint pl. a Tanyafórum, ahol a tanyák múltjáról, lehetséges jövőjéről beszélgettek a résztvevők, akik ízelítőt kaphattak a hagyományos, kemencében sült kenyérlángosból is, vagy a kézműves műhelyek, melyeknek anyagai - a fa, a szalma és az agyag – mind-mind megtalálható egy alföldi tanya környezetében.A táborozók esti naplementében, lovas kocsin bejártak egy Békéscsaba környéki – még élő – tanyás dűlőt, meglátogattak egy állattartó tanyai gazdaságot és nem maradhatott el a kemencés ételek sütése-főzése sem, amiben a kemenceépítők hozzátartozói is aktívan részt vettek.

A nyár végi – őszi - időszakban aszaló-és lekvárfőző „kurzusokat” is tervez az egyesület. Tapasztalatuk szerint a közösségi aszalókemence használata közösséget is teremt és egyben a fenntarthatósághoz is hozzájárul. A felépült „lekvárium” pedig a ráépülő programokkal egyfajta turista-attrakciót jelenthet, mivel a természetes táplálkozás előállításának tudománya iránt egyre nagyobb a kereslet.

Sziget-kék Mesetábor a Kemencés Tanyán Szabó Magda születésének 100-ik évfordulója alkalmából

A kilencéves Valentin a mamájával utazik, amikor egy kutya átszalad előttük az úton, és a mama elrántja a kormányt, hogy el ne üsse az állatot. A kutya megússza, ám a mamát súlyos sérülésekkel kórházba szállítják. Valentin életét és a családi vállalkozást innentől egy szívtelen nagynéni kormányozza. Mi lesz a lovakkal, akiket halálra dolgoztatnak, mi lesz Valentinnal, mi lesz a mamával? A titkos szigeten kísérletező állatoknak sikerül-e megtalálni a halálos sérülések gyógyszerét, ami csak akkor hat, ha a semmivel össze nem téveszthető kék – sziget-kék – színt elnyeri?

Az állatok voltak a főszereplők a Békéscsabai Családsegítő egyhetes táborában, ahol 22 gyermek indult felfedező útra a mesék birodalmába. Szabó Magda születésének 100-ik évfordulója alkalmából a hét vezérfonala a címszereplő meseregény volt, amelyből ízelítőt kaphattak az általános iskolás résztvevők. A téma magában rejti az állatok, a természet védelmét. A felfedező út során kipróbálhatták a lovaglást és a lovaskocsizást a Remonda lovastanyán, eljutottak a Körös Klub Természetvédő Egyesület Pósteleki kutatóközpontjába, ahol őshonos növényekkel és ragadozó madarakkal ismerkedtek. Nem utolsósorban az olvasás megszerettetésének titkos, ám annál fontosabb céljához is közelebb jutottak a szervezők.

A mesék az önmagunkkal való találkozásra, mélyebb emberismeretre is elvezetnek bennünket. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak köszönhetően egy hétig sokszínű, vidám és komoly, mozgalmas és változatos műhelyek részesei lehettek a kétsopronyi gyermekek. A szalmabála-vár építésétől a dinnye-evő versenyen keresztül a kézműves technikák kipróbálásáig bőven válogathattak a programokban. Péntek délután saját összeállításban mesejelenetet adtak elő, a közönséget kemencében sült hagyományos kelt tésztákkal vendégelték meg. A friss, tanyasi levegő, az eresz alján költő fecskepár, az esti tábortűz és az éjszakai vihar a természettel barátságban élő ember életérzését adta vissza gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Zenei tábor a Kemencés Tanyán

Közösségek hete a Kemencés Tanyán

„Hamu alatt izzik a parázs”

A fenti mondat akár mottója is lehetne a Közösségek hetéhez kapcsolódó rendezvénynek a kétsopronyi Kemencés Tanyán. Május 13-án a mintegy ötven főnyi érdeklődő izgalmas és előremutató kerekasztal beszélgetés aktív résztvevője lehetett a közösségi térré átalakított lóistállóban. Miközben a kemencék ontották a hagyományos módon elkészített réteseket, túrós lepényeket és lekváros kifliket, a beszélgetők arra keresték a választ, „mit tud adni ma a tanya a helyi közösségnek”. És persze, mit tud adni az egyénnek. Lehetséges-e a tanyasi gazdálkodásra, mint a leszakadó vidéki térségek egyik mentsvárára tekinteni?
A kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei a tanyavilágot kutatók, ismerők, szeretők és napi szinten megélők legkülönbözőbb társadalmi csoportjait képviselték. Kakuk Csaba - tanya-kutató, Kovács János - Bélmegyer polgármestere, Kukláné Fábián Aranka - a csorvási Eszter Tanya házigazdája és programszervezője, Szenti Tibor író, etnográfus - aki életművében a Hódmezővásárhelyi tanyavilág néprajzi, társadalomlélektani és történeti emlékeit rögzítette –, Bényei Gábor - a Diós tanya gazdája, Papp Krisztina – tanyás gazdálkodó, Pócsi Gabriella – geográfus, a kerekasztal beszélgetés moderátora, Szlávik Krisztina - a Kemencés Tanyát működtető PONT MI Közhasznú Egyesület elnöke.

Miért fontos ma erről beszélni? Hiszen tudjuk, a  hunyorgó mécsvilág, a munkában meggörnyedt hátak, a tikkasztó nap, veríték, robot hajnaltól vakulásig - már mind-mind egy régen letűnt korszak jelzői, amiket a mai civilizált, modern élet vívmányait hajszoló ember olykor hamis romantikával színez át. A kor, a fejlődés ítéletet mondott egy elavult életformára,  s a fiatalok már nem kívánják vissza az ősök földjét. . Mit keresünk hát mégis a múltban, a földes padlójú, régi tanyák omladékain?

A beszélgetésen elhangzott, azt a régi életformát visszahozni már nem lehet, de nem is lenne jó. Ma már igen ritkán, elvétve fordul csak elő a teljes önfenntartás. Hiszen használjuk a számítógépet, autóval járunk, villannyal világítunk.
Az előadók közül többen megfogalmazták, a tanyának ma akkor van jövője, ha alkalmazkodik, megőriz, de úgy, hogy magába fogad bizonyos határig a mából, a jelenből. Így lesz újra teljessé az a világ, a tanyavilág, amit ma is keresünk és visszavágyunk. A tanyai életforma – ha mégoly nehéz és fáradságos vesződés is olykor – az élet komplexitását, az „elveszett paradicsomot” hozza vissza számunkra. Azt a teljességet, amelyben a földtől az asztalig kísérjük a táplálék útját, s ahol a természettel barátságban élő ember újra magára találhat.

Húsvéti sokadalom a Kemencés Tanyán

TANYAVILÁG fotópályázat

Ady Endre:

A téli Magyarország

Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajjon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.

"Téli esték a kemence mellett" Karácsonyi játszóház, sütőház, zeneház és meseház a Kemencés Tanyán

Az eperfa lombja fehér csipkébe öltözött, így várta a karácsonyt. A hóharmatos ágak közül hívogatóan néztek az útra a tanya ablakszemei. A kemencék ontották a meleget, és az illatos kalácsot, rétest, gyümölcskenyeret. A gyerekek kipirult arccal viharzottak be az istállóházba, egymás szavába vágva mesélték, kinek sikerült végül elfoglalnia a szalmabálából épített várat. Gerlai Ica mama és Korcsok Jani bácsi műhelyeiben sok apró karácsonyi díszt, ajándékot és gyermekjátékot kalapáltak-festettek-faragtak a szorgos kezek. Volt, aki még a fülét-orrát is befestette, hogy még több színben pompázzon karácsony tiszteletére. Ajándék nélkül senki nem ment haza: a United Way „Könyvforgató” pályázatán nyert könyvek mindegyike gazdára lelt. Lehet olvasgatni, könyvet csereberélni a téli szünetben. Az estét Tóth Győri Virág és - erre az alkalomra összeállt - népi zenekara hangulatos karácsonyi muzsikája zárta, a résztvevő mintegy hatvanegynéhány főnyi közönség nagy gyönyörűségére.

Téli esték a kemence mellett - a Kemencés Tanya karácsonyi programja

Reformáció a végeken

A „Reformáció a végeken” egy kétnapos rendezvény volt, amely a végeken, azaz a Kemencés Tanyán valósult meg. Egy pályázati kiírás alapján született az ötlet, amit már csak meg kellett nyerni, megvalósítani, jól érezni magunkat meg azután elszámolni az egészet. Ez így nem valami romantikus.

Pedig ez jó hangulatú két nap volt. Mintegy hatvanan vettek részt, és első ízben lett komolyan kihasználva az átalakított istálló, ahol a nagyobb előadások voltak. Meg az étkezések is, hiszen ide fért be a legtöbb ember. Egész országot felölelő, sőt nemzetközi volt a csapat, hisz eljöttek dán vendégeink (a Y”s Men kapcsán), távolabbról is számosan, más civil szervezetek is képviseltették magukat, no meg a törzsgárda és nem kevés alkalmi érdeklődő. Erősen vegyes korosztály, ami kihívás is, de mivel van tér, zene és program, no meg enni való, így a hangulatra nem lehetett panasz.

A szombat estét Lázár Attila személyes hangvételű koncertje zárta, a vasárnapi Istentisztelen az Animato Énekegyüttes szolgáltatta a liturgia zenei betéteit. Kondor Péter a megbocsátásról beszélt, ill. arról, hogy nem lehetünk kicsinyesek mások adósságainak elengedése tekintetében, amikor nekünk kimondhatatlanul nagy tartozást engedett el a Gazdánk.

Kiss Emil szombati előadásában Luther, Kálvin, Zwingli munkásságáról beszélt, akik a reformáció legjelentősebb munkásai voltak. Végig vezette az egyház európai történelmén Isten gondoskodásának jeleit arról, hogy tévútra jutott, megfáradt egyháza újból erőre kapjon, és arról, ahogyan eszközeit felkészíti, erősíti, („nem hallgathattak”).

A XV-XVI. század Európáján végigzúduló történelem (reneszánsz, humanizmus, felfedezések, nemzeti tudatra ébredés, stb.) ennek eszköze lett, és végül, mint reformáció bújt ki az idő méhéből, mint a legszínesebb mozgalom.

Vasárnap a magyarországi reformáció ismertetésére került sor. A három részre szakadt ország jó talaja lett az „új hit”-nek. A török hódoltsági terület, az Erdélyi Fejedelemség és a Habsburg uralom alatt lévő országrész gazdasági összefüggése részben megmaradt, ez elősegítette a reformált hit terjedését. Ebben különös szín a habánok (anabaptisták egyik ága) jelenléte.

Sokat lehetne sorolni a segítő kezeket,  hisz gyertyakészítés, kazettás mennyezet-motívum festés, varrás is lehetséges volt, no meg a konyha is számos embernek adott munkát, de a szervezés,szállítás, előkészítés, utómunkák… Mindenesetre sokan dolgoztunk együtt.

És megvalósult, hogy kicsit megelevenedett a múlt. A szavak, zenék, gondolatok által, az egymásra figyelésen keresztül. Mert nem a 21. század volt ez, nem volt kapkodás, feszültség, de mégis voltak teendők és feladatok. Talán kívülállók sem voltak, hisz mi csináltuk magunknak, és aki eljött az máris „mi” lett.

Úgy tűnik érdemes volt bevállalni, együtt magunknak végigcsinálni és így gazdagabbak lehettünk. A pályázat talán csak ürügy volt...