Kacor király karanténban

 Kacor király a karanténban. "Ősbemutató" a Górészínpadon.

A galéria képeit Oláh Péter készítette.

Madártávlat

...Ha a rónák végtelenjét látom... 

GALÉRIA

Zenei tábor és hagyományőrzés a Kemencés Tanyán

Ki hallott már kukorica tárolására alkalmas góréból Bach muzsikát felcsendülni? – Az egykori tanyasi gazdálkodás praktikus céljait szolgáló eszközök új tartalmat és értelmet nyertek a Kétsoprony határában található Kemencés Tanyán. Az elmúlt héten Szlovák hagyományőrző zenei és kézműves tábort szerveztek helyi összefogással.
Míg napközben a citera-, gitár és énekes műhelyekben csiszolták zenei készségeiket, hangszertudásukat a zömében alsó tagozatos táborlakók, az esti progr...
amok sorában szabadtéri koncertet hirdettek meg a szervezők. A műsort maguk a zenei műhelyvezető tanárok szolgáltatták: Paulik László népzenész, Litauszkiné Püski Melinda csellótanár, Szilágyi Attila gitártanár. Népzenei hangszerek bemutatója, kamaramuzsika csellóra és zongorára, saját szerzemények gitárkísérettel – akár egy színes mezei virágcsokor.
A környékbeli falvakból érkező közönséget kemencében sült kenyérlángossal kínálták. Hét végén már a gyerekek léptek fel a tanyasi górészínpadon a hét során tanult művekkel, dalokkal. Kiállítás is készült – volna, ha a Korcsok János népi fafaragóművész műhelyében készült pánsípok, bürökdudák, bodzafurulyák, diócsörgők gazdái el nem „mentik” idejében a csörgő-zörgő hangot adó szerkentyűket a zsebeik mélyére. Való igaz, a hangszer nem arra való, hogy kiállításon csodálják, hanem sokkal inkább sípolásra, dudálásra, furulyálásra. Eme funkciót gyakorolták is derekasan a kis hangszerkészítők, a meszelt falú tanya hűvös csendjét nap-nap után csengő-bongó hangok törték meg.
Azért a műhelymunka közelebbről nézve nem volt ennyire idilli. Nem egyszerű dolog nyár derekán a kifelé ácsingózó kicsiket és nagyokat, fiúkat és lányokat éneklésre bírni. El kell varázsolni, bűvölni-bájolni, nap-nap után lehengerelni a nagyrészt már képernyőn nevelkedett aprónépet. A valódi, értékes esztétikai élményért meg kell dolgozni. Az azonban már önmagában nagy elismerés, ha szabadtéren a gyerekközönség pisszenés nélkül üli végig a népi hangszerek bemutatóját, vagy régi korok zenéjét játszó kamaraegyüttest.
Sikerült azért végül dalra fakasztani az énekes műhely résztvevőit, még a fiúk is beledörmögtek a produkcióba – így lett teljes és vidám ez a tábor.

Legálisan igényeset...

Szombat este Kéri Petya graffiti művész volt az ifi-klub vendége. A jelenleg hatgyerekes családapa a múltjáról vallott az ifjúságnak, arról a szenvedélyről, ami szünet nélkül űzte-hajtotta az országban keresztül-kasul, üres zsebbel, festékszóróval a hátizsákjában, üres falfelületeket, vasúti járműveket, elhagyott romos házakat, betonkerítéseket keresve, hogy valamiképpen „jelt hagyjon” maga után. Hagyott is, sokat, országszerte, kelettől nyugatig  kipingált felületek hirdetik a győzelmet szürkeség, egyhangúság, unalom felett… Ennek azért ára is volt: sokszor meggyűlt a baja hatósági közegekkel, rendfenntartó szervekkel. Éjszakai kalandos útjai során néha baleset is érte, többször került bajba, életveszélybe.

Míg egyszer – látszólag – céltalan lődörögve az utcán Valaki szelíden hozzálépett és elhívta őt, hogy adja át neki ecseteivel, festékeivel, kifizetetlen vasúti jegyeivel együtt, mindenestül, maradéktalanul, örökre és visszavonhatatlanul önmagát, egész életét. És ő megtette. Még nem hallott ugyan soha a Mesterről, Aki kétezer évvel ezelőtt saját vérével festette át az emberiség bűntől beárnyékolt történelmének falát, mely Isten és ember közé állva zárja el az utat attól az élettől, amire eredetileg, a teremtés hajnalán elhívattunk. Átadta neki a graffiti iránti szenvedélyét, mindenét. És kapott helyette egy új, ragyogó tiszta életet, amire most már új színekkel új mintákat pingálhat mindenki örömére… Hozzá egy szerető feleséget, hat gyermeket, élethivatást.

 

Az ifiklubosok az est hátralevő részében kiszínezhették saját névjegyüket, még a távolmaradottak nevei is papírra vésettek. Nem maradhatott el a kemencében sült pizza, mellyel az éhes gyomrok feneketlen bugyrait töltögették nagy igyekezettel a résztvevők, néhány – szombat estéjét feláldozó – szülő szorgos háttérmunkájának köszönhetően.

Vendégként jelen volt az est folyamán a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület képviselője és a Kondorosi Önkéntes Ifjúsági Műhely vezetője, akikkel az Ifiklub jelenleg szakmai együttműködést alakít ki a „Fiatalok a családok évében” c. projekt keretében.

Az est jó zene mellett fergeteges pingpong versennyel folytatódott végkimerülésig.

Így volt, nem mese volt, nagyon is igaz volt, aki nem hiszi, legközelebb, június 30-án győződjön meg róla!

Karácsonyi ünnepségünkön készült videó. 

Fiatalok a faluért

November 24-én a főleg fiatalokból álló helyi vendégek érkezése előtt már órákkal nagy sürgés-forgás helyszíne volt a Kétsoprony határában található Kemencés Tanya. Hagyományos eszközökkel, kemencében sütötték a kenyérlángost, szilvalekváros papucsot, diós fánkot. Oka volt rá a szervezőknek, mivel sok fiatalt hívtak, akikről tudvalevő, hogy feneketlen a gyomruk…

A lényeg azonban csak délután négykor kezdődött. A közösségi térré átalakított lóistálló igazán inspiráló helyszínnek bizonyult annak a huszonegy meghívottnak, akik folyamatosan érkeztek. Ki busszal, közvetlenül az iskolából, ki két keréken, míg a kényelmesebbeket a szervező egyesület kiszállította a helyszínre.

A műhelybeszélgetést ezen a helyszínen is World cafe formában bonyolították le a szervezők. A módszert előszeretettel használják szervezetfejlesztők, közösségfejlesztők, akik aktív részvételt, kreatív gondolkodást, tartalmas párbeszédet szeretnének kikerekíteni egy összejövetel során.

Miről lehet beszélni egy folyamatosan fogyó alföldi kis település fiataljaival? Kétsoprony Dél-Békésben található, 1330 fő lélekszámú falu. A fiatalok elvándorlása itt is jellemző. Nem elegendő a vidék népességmegtartó ereje.

-          Van-e más alternatíva, vagy tényleg az egyedül üdvözítő megoldás, ha máshol keressük boldogulásunkat? – Ezt célozta meg az első kérdés: „Mitől válik egy falu vonzó lakhellyé egy fiatal számára?” (Mire van szükség ahhoz, hogy egy fiatal a jövőjét a faluban /esetleg tanyán/ képzelje el?)
A válaszok széles skálája is jelzi, hogy a célcsoport kiválasztásánál a szervezők a minél változatosabb korosztályok és rétegek elérésére törekedtek. Vagyis a tizenöt évestől a huszonhétig, a szakmunkás tanulótól az egyetemistáig igyekeztek minél többeket megszólítani. Nem kis merészség kellett ehhez, meg némi emberismeret, ami jelen esetben jól sült el.

A válaszok is tükrözték a sokféleséget: a tánc-, fitness-, jógakluboktól, a még több hétvégi kulturális program-kínálattól a komolyabb infrastruktúrán keresztül a nagyobb helyi választékig, a falusi szálláshelyekig érkeztek javaslatok, melyek felkerültek az „asztalterítők”-re.
Az összesítéskor már jóval oldottabb volt a vendégek hangulata. Elmondták azt is, hogy a tanyasi életet előnyösebb oldaláról kellene bemutatni a fiataloknak, hogy kapjanak kedvet a gazdálkodáshoz, mert ennek az életformának számos előnye van. Kiderült, ezt éppen egy tanyasi lakhelyű fiatal indítványozta, aki szereti a lakhelyét, és azt szeretné, hogy minél többen válasszák ezt az életformát! Emellett azért azt is fontosnak tartották ennél a kérdésnél a meghívottak, hogy több olyan falusi programot kellene szervezni, ahova más településekről is ide látogatnak, így több új arc lenne, több lehetőség másokat is megismerni, nem csak mindig a saját, jól ismert körökben forogni. Ez is új szempont: érzékelik a helyi fiatalok, hogy a belterjesség nem egészséges egy idő után. Holott számtalan előnye is van annak, ha mindenki ismeri egymást – de ez már másik asztalnál született válaszok között szerepelt:

-          „Mik az előnyei (értékei) a falunak”? Tehát ami már most is megvan, csak észre kell venni, számba kell venni… Értéknek vették a meghívottak a személyes kapcsolatokból eredő segítőkészséget, mely valóban működik a faluközösségben. A pozitívumok között felsorolták az erkölcsösséget, a tartózkodást (!), a biztonságot, a természet-közelséget – ami jelenti azt is, hogy kertet lehet művelni, állatot lehet tartani - , a hagyományok jelenlétét a község kulturális életében. S ez már a saját településről szólt, nemcsak általában a falusi létről: tisztaság, rendezettség, a városinál nyugodtabb életstílus, a vallási közösség megtartó ereje. Mind-mind őrzendő, átörökítendő hatalmas érték!

-          „Mi az oka annak, hogy sok fiatal unatkozik vagy magányos? Hogyan lehet ezen segíteni?” – ez volt a harmadik asztal kérdése. Jól jött, hogy nem muszáj egy ilyen kérdésnél túl személyes reflexiókat adni, de azért a válaszokba mindenki beletette saját magát. Felmerült az iskolai bullying, mint a magányosság „karrierének” egyik indító momentuma. Valamint természetesen a „kütyük”, amelyek elvonják a figyelmet, az energiát a személyes kapcsolatok építésétől. Itt került legmarkánsabban felszínre az az igény, hogy jó lenne, ha lenne egy nyitott tér a településen, amelyet a fiatalok korlátlan időben használhatnának, és amely eszközökkel is rendelkezne, mint pl. játékok, sporteszközök. Azt a felvetést, hogy „és ugye ne szóljanak bele a felnőttek, hogy ti ott mit csináltok” – maguk a fiatalok vetették el. Határozottan kinyilvánították, hogy igenis szükség van valamilyen keretre, akár szervezett program, akárcsak felnőtt – nem túl direkt – jelenléte formájában.

-          Végül az utolsó asztalnál mutatkozott meg leginkább, hogy még nincs itt az ideje a személyes megnyilvánulásoknak: „Egyénileg hogyan lehet hozzájárulni ahhoz, hogy egy településen jó

közösségi élet legyen?” Itt a válaszok azokat a készségeket, képességeket sorolták fel, amik a közösségépítést szolgálhatják, a válaszadók kiléte – egyelőre – rejtve maradt. Jó ez így, a közösség építése lassú folyamat, erre éreztek rá a résztvevők nagy biztonsággal. Azt azonban elmondták, hogy jó, ha vannak példaképek, minták, nemcsak egy, hanem több is, akiknek az értékeit a közösség beépítheti, követheti.

Jó, hogy felnőttek is voltak a műhelybeszélgetésen. Ifjúság-barát pedagógus, civil szereplő, háromgyerekes vállalkozó-családapa. Mindig kell a „nehezék, hogy a hajó ne boruljon fel”. Az álmodozás, a „mi lenne, ha…” szárnyalásának leszállópályát is kell biztosítani. A felnőttek vitték ezt a szerepet földönjáró, reális válaszaikkal.

Folytatás következik tavasszal, addig pedig – remélhetőleg - beindul egy helyi ifjúsági klub, ahol már realizálódhatnak az est folyamán megfogalmazott igények.

Fiatalok a faluért - műhelybeszélgetés

„Lekvárium” Közösségi képzés

Mára hagyománnyá vált az év legforróbb hónapjában, júliusban megrendezett kemenceépítő tábor a kétsopronyi Kemencés Tanyán, mely a „Duruzsoló” nevet viseli. Ezalatt az alföldi tanyavilágban honos népi tűzhelyek építése és használata értendő – meséli Békési István, a kemenceépítő táborok szakmai programjának oktatója. Tavaly búboskemencét, aszalóházat építettek, idén pedig egy hagyományos fatüzelésű, szabadtéri, két üstnyi lekvárfőző katlan kialakítása volt a terv, melynek anyag-, és képzési díj költségeihez a Budapest Bank Békéscsabáért program őszi pályázatán nyert támogatást az egyesület.Az egyehetes tábor azonban nemcsak a tűzhely építéséről szólt. A tábori estéket kulturális programok tették színessé, mint pl. a Tanyafórum, ahol a tanyák múltjáról, lehetséges jövőjéről beszélgettek a résztvevők, akik ízelítőt kaphattak a hagyományos, kemencében sült kenyérlángosból is, vagy a kézműves műhelyek, melyeknek anyagai - a fa, a szalma és az agyag – mind-mind megtalálható egy alföldi tanya környezetében.A táborozók esti naplementében, lovas kocsin bejártak egy Békéscsaba környéki – még élő – tanyás dűlőt, meglátogattak egy állattartó tanyai gazdaságot és nem maradhatott el a kemencés ételek sütése-főzése sem, amiben a kemenceépítők hozzátartozói is aktívan részt vettek.

A nyár végi – őszi - időszakban aszaló-és lekvárfőző „kurzusokat” is tervez az egyesület. Tapasztalatuk szerint a közösségi aszalókemence használata közösséget is teremt és egyben a fenntarthatósághoz is hozzájárul. A felépült „lekvárium” pedig a ráépülő programokkal egyfajta turista-attrakciót jelenthet, mivel a természetes táplálkozás előállításának tudománya iránt egyre nagyobb a kereslet.

Sziget-kék Mesetábor a Kemencés Tanyán Szabó Magda születésének 100-ik évfordulója alkalmából

A kilencéves Valentin a mamájával utazik, amikor egy kutya átszalad előttük az úton, és a mama elrántja a kormányt, hogy el ne üsse az állatot. A kutya megússza, ám a mamát súlyos sérülésekkel kórházba szállítják. Valentin életét és a családi vállalkozást innentől egy szívtelen nagynéni kormányozza. Mi lesz a lovakkal, akiket halálra dolgoztatnak, mi lesz Valentinnal, mi lesz a mamával? A titkos szigeten kísérletező állatoknak sikerül-e megtalálni a halálos sérülések gyógyszerét, ami csak akkor hat, ha a semmivel össze nem téveszthető kék – sziget-kék – színt elnyeri?

Az állatok voltak a főszereplők a Békéscsabai Családsegítő egyhetes táborában, ahol 22 gyermek indult felfedező útra a mesék birodalmába. Szabó Magda születésének 100-ik évfordulója alkalmából a hét vezérfonala a címszereplő meseregény volt, amelyből ízelítőt kaphattak az általános iskolás résztvevők. A téma magában rejti az állatok, a természet védelmét. A felfedező út során kipróbálhatták a lovaglást és a lovaskocsizást a Remonda lovastanyán, eljutottak a Körös Klub Természetvédő Egyesület Pósteleki kutatóközpontjába, ahol őshonos növényekkel és ragadozó madarakkal ismerkedtek. Nem utolsósorban az olvasás megszerettetésének titkos, ám annál fontosabb céljához is közelebb jutottak a szervezők.

A mesék az önmagunkkal való találkozásra, mélyebb emberismeretre is elvezetnek bennünket. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak köszönhetően egy hétig sokszínű, vidám és komoly, mozgalmas és változatos műhelyek részesei lehettek a kétsopronyi gyermekek. A szalmabála-vár építésétől a dinnye-evő versenyen keresztül a kézműves technikák kipróbálásáig bőven válogathattak a programokban. Péntek délután saját összeállításban mesejelenetet adtak elő, a közönséget kemencében sült hagyományos kelt tésztákkal vendégelték meg. A friss, tanyasi levegő, az eresz alján költő fecskepár, az esti tábortűz és az éjszakai vihar a természettel barátságban élő ember életérzését adta vissza gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Zenei tábor a Kemencés Tanyán

Közösségek hete a Kemencés Tanyán

„Hamu alatt izzik a parázs”

A fenti mondat akár mottója is lehetne a Közösségek hetéhez kapcsolódó rendezvénynek a kétsopronyi Kemencés Tanyán. Május 13-án a mintegy ötven főnyi érdeklődő izgalmas és előremutató kerekasztal beszélgetés aktív résztvevője lehetett a közösségi térré átalakított lóistállóban. Miközben a kemencék ontották a hagyományos módon elkészített réteseket, túrós lepényeket és lekváros kifliket, a beszélgetők arra keresték a választ, „mit tud adni ma a tanya a helyi közösségnek”. És persze, mit tud adni az egyénnek. Lehetséges-e a tanyasi gazdálkodásra, mint a leszakadó vidéki térségek egyik mentsvárára tekinteni?
A kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei a tanyavilágot kutatók, ismerők, szeretők és napi szinten megélők legkülönbözőbb társadalmi csoportjait képviselték. Kakuk Csaba - tanya-kutató, Kovács János - Bélmegyer polgármestere, Kukláné Fábián Aranka - a csorvási Eszter Tanya házigazdája és programszervezője, Szenti Tibor író, etnográfus - aki életművében a Hódmezővásárhelyi tanyavilág néprajzi, társadalomlélektani és történeti emlékeit rögzítette –, Bényei Gábor - a Diós tanya gazdája, Papp Krisztina – tanyás gazdálkodó, Pócsi Gabriella – geográfus, a kerekasztal beszélgetés moderátora, Szlávik Krisztina - a Kemencés Tanyát működtető PONT MI Közhasznú Egyesület elnöke.

Miért fontos ma erről beszélni? Hiszen tudjuk, a  hunyorgó mécsvilág, a munkában meggörnyedt hátak, a tikkasztó nap, veríték, robot hajnaltól vakulásig - már mind-mind egy régen letűnt korszak jelzői, amiket a mai civilizált, modern élet vívmányait hajszoló ember olykor hamis romantikával színez át. A kor, a fejlődés ítéletet mondott egy elavult életformára,  s a fiatalok már nem kívánják vissza az ősök földjét. . Mit keresünk hát mégis a múltban, a földes padlójú, régi tanyák omladékain?

A beszélgetésen elhangzott, azt a régi életformát visszahozni már nem lehet, de nem is lenne jó. Ma már igen ritkán, elvétve fordul csak elő a teljes önfenntartás. Hiszen használjuk a számítógépet, autóval járunk, villannyal világítunk.
Az előadók közül többen megfogalmazták, a tanyának ma akkor van jövője, ha alkalmazkodik, megőriz, de úgy, hogy magába fogad bizonyos határig a mából, a jelenből. Így lesz újra teljessé az a világ, a tanyavilág, amit ma is keresünk és visszavágyunk. A tanyai életforma – ha mégoly nehéz és fáradságos vesződés is olykor – az élet komplexitását, az „elveszett paradicsomot” hozza vissza számunkra. Azt a teljességet, amelyben a földtől az asztalig kísérjük a táplálék útját, s ahol a természettel barátságban élő ember újra magára találhat.

Húsvéti sokadalom a Kemencés Tanyán